Ismét rangos szakmai elismeréssel gazdagodtunk: idén is elnyertük a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. A Trade magazin által meghirdetett pályázaton ezúttal WEEEsszatérünk kampányunkat díjazta a szakmai zsűri. Ezzel immár negyedik egymást követő évben részesültünk az elismerésben.
Hetedik alkalommal hirdette meg a Trade magazin a Fenntarthatóság Szimbóluma pályázatot, amelynek célja, hogy bemutassa és elismerje a környezetre és a társadalomra pozitív hatást gyakorló kezdeményezéseket, jó gyakorlatokat és innovációkat.
A megmérettetésen idén nyolc pályázat részesült elismerésben. WEEEsszatérünk – kampány című pályázatunk a CSR környezeti kategóriában nyert elismerést.
A kampánnyal az elektromos és elektronikai hulladékok megfelelő kezelésének fontosságára hívjuk fel a figyelmet kreatív és széles körű kommunikációs eszközökkel. Célunk, hogy a lakosság számára közérthető módon mutassuk be az elektronikai hulladékok felelős kezelésének jelentőségét, ösztönözzük a tudatos hulladékkezelési szokásokat, és hozzájáruljunk a körforgásos gazdaság szemléletének erősítéséhez.
A pályázatokat előszűrést követően szakmai zsűri értékelte többek között a bemutatott kezdeményezések eredményei, újszerűsége, valamint társadalmi és környezeti hatása alapján. A zsűri értékelése szerint a díjazott programok és projektek olyan eredményeket, innovációkat vagy szemléletformáló megoldásokat mutatnak be, amelyek mások számára is példaértékűek lehetnek.
Számunkra különösen fontos az idei elismerés, hiszen ez már a negyedik egymást követő év, amikor Fenntarthatóság Szimbóluma díjjal ismerik el munkánkat. A sorozatos szakmai visszajelzés megerősít bennünket abban, hogy a hulladékgazdálkodási feladatok mellett a lakosság fenntarthatósági edukációjának is kiemelt szerepe van a környezettudatos jövő megteremtésében.
2026. szeptember 23-án rendezték meg a tapolcai Business Days konferenciát, az FMCG-szektor egyik meghatározó szakmai eseményét, amelynek keretében hagyományosan átadják a Fenntarthatóság Szimbóluma díjakat.
Ezúton is köszönjük a szakmai zsűri elismerését, valamint mindazok munkáját és együttműködését, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a fenntarthatóság, a felelős hulladékgazdálkodás és a környezettudatos szemlélet üzenete minél több emberhez eljusson.
